Június 11-én  Antalfalva  község legjobb végzős  tanulóit kitüntetésben részesítették az elért eredményeikért . Az ünnepségen azok a diákok vehettek részt, akik a 2018/2019-es tanévben kiemelkedő eredményt értek el a  köztársasági színtű versenyeken, és a Vuk-díjasok A díjakat Milan Garašević, Antalfalva község elnöke adta át a diákoknak. A torontálvásárhelyi  Moša Pijade Általános Iskolában tíz Vuk-díjas diák van az idén: Alföldi Ábel, Balogi Szilárd, Görbe Tivadar, Aleksandra Romanov, Sara Vladisavljev, Teodor Garajelić, Selena Kirhner, Marija Marinković, Saška Tesla, Anđela Veselinović. A generáció tanulója címet ketten érdemelték ki:  Aleksandra Romanov és Saška Tesla.

Június 12-én a Torontálvásárhelyi Református Egyházközséghez tartozó Őrláng-én Játszóház kicsinyei mutatták be ünnepi műsorukat az egyház imatermében. Uca Olácsi Anikó és Kiss Krisztina óvónők segítségével a keresztény nevelés során tanult énekek és versek hangzottak a gyermekek ajkáról, valamint jelenetetet is előadtak.

Május utolsó napján a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola  nyolcadikos tanulói megható és bensőséges ünnepség keretében ballagtak el, illetve búcsúztak el iskolájuktól. Negyvenöt nyolcadikos diák búcsúzott el az intézménytől. A 8 évük tiszteletére színes műsorral köszönt el az iskola a nyolcadikos diákoktól.

Rozvrh online prednášok

Rozvrh pre 00. mes. rrok.

    POLITIKA